vívódó lélek panaszai

engedd...ne engedd!tedd meg...inkább ne.
bárcsak ne lennék, a fenébe bele!
bárcsak, úgy hirtelen semmivé lennék,
eltűnnék...
akkor nem kéne vívódni, harcolni,
nem kéne másokat bántani.
mint álomban zuhanok
megállás nélkül,
esek, és verődöm oda a semmihez.
ébredj fel!
ez a te harcod, az meg az övé.
a sajátodat neked kell megvívnod,
a másét nem vívhatod
és más sem a tiedet.

megint en

...és nem tudom mi van velem...meghátráltam. Lehet nem ez kell nekem, nem erre van szükségem. Lehet túlságosan is gyorsan történtek a dolgok, és érzelmek még nincsenek...pedig...vagy mégsem. Miért nem tud sosem az akaratom, az értelmem összhangban lenni az érzelmeimmel...miért van az, hogy mindig mást akarnak...félek, mert nem akarok kitolni vele, játszani sem akarok...felelősnek érzemmagam...idő kell...de vajon az idő megoldja...az idő nem teremt kötelező módon szeretetet, de a szeretet feltétlenül időt teremt magának...higgyek ennek? Merjek hinni ebben? Lehet nem akarok szeretni...nem őt...